A vermutok alkohollal dúsított, fűszerezett (elsősorban ürömfűvel), esetleg édesített borkeverékek, melyek számos néven és számtalan változatban kerülnek piacra. A vermutot aperitifnek jól lehűtve, néhány jégkockára öntve, kis oldfashionedes pohárban kínáljuk. Alkoholtartalma 16-18%. Régi magyar neve az “ürmösbor” volt. Angol és francia írásmódban “vermouth”-ként írják helyesen.

Fajtái:
Száraz (dry, extra dry) – egészen világos színű, olykor víztiszta
Fehér (bianco, blanc, medium dry) – félszáraz vagy édes, s a színe sárgás
Vörös (rosso, rouge, sweet) – édes
Rosé – rózsaszínes, s az íze édes-kesernyés

A koktélreceptek gyakran beszélnek egyszerűen “francia”, illetve “olasz” vermutról, amíg az előbbi jelző száraz, addig az utóbbi édes vermut felhasználására utal.

Legelterjedtebb márkái: Cinzano, Martini, Carpano, Gancia, Chambéry

Vermut legendája
A gyógynövények és fűszerek borhoz keverése az antik időkre vezethető vissza. Állítólag Hippokratészhez, az ókori görög világ legnagyobb orvosához fűződik a vermut elődjének tekinthető, aromatizált borok előállítása. Ő ugyanis fehér üröm és boszorkányfű virágát keverte az édes görög borba, ami által emésztést segítő és nyugtató hatású italt nyert. Innen ered a “hippokratészi bor” avagy vinum absinthinum (ürmös bor) elnevezés, amelyet mind a mai napig használnak.
Akár igaz a legenda, akár nem, a növényi anyagok borhoz keverésének két jó oka volt.
Először is, a görögök gyenge minőségű bort állítottak elő, s a gyártástechnológia gyengeségei miatt ezek állaga az idővel tovább romlott. Ezért az aromadús növények hozzáadásával remélték javítani a bor ízét.
A másik ok már közelebb áll Hippokratészhez, ugyanis az akkori gyógyítók a bort oldószerként is használták. Az általa kioldott növényi hatóanyagokat az alkoholtartalom konzerválta, ugyanakkor a gyógynövények antibakteriális hatásukkal megóvták a bort az állagromlástól.
A rómaiak révén az “abszint borok” elterjedtek az egész Appennin-félszigeten, ahol tovább finomították előállításukat több új fűszer és növény hozzáadása révén.

Martini

Martini cég története, és termékei
1864-ben Torinóban megalakult a Martini & Rossi cég, hogy diadalra vigye új ürmösborát. A Martini vermut legfontosabb összetevője a bor, a végtermék legalább háromnegyedét ez teszi ki. Az alapbor fehér, száraz, semleges illatú és ízű, mert a vermutfajták sajátos karakterét éppen a növényi kivonatokból képzett koncentrátum adja meg. E sűrítmény összetétele és mennyiségi aránya attól függ, hogy milyen fajta vermutot akarunk készíteni. Maga a koncentrátum receptje a cég hétpecsétes titka, csak a Rossi di Montelera grófi család tagjai ismerik. A koncentrátumokat több mint harmincféle gyógynövény és fűszer feldolgozásával nyerik. Ezeknek az alkotóelemeknek a minősége rendkívül fontos. Külön laboratórium gondoskodik arról, hogy a koncentrátum előírt kémiai összetételének elérése érdekében meghatározza termésenként és származási helyenként a különböző gyógynövények és fűszerek szükséges mennyiségét. A Martini cég végeredményként háromfajta édes és egy száraz vermutot dob piacra.

Az édes vermutok közül a Rosso intenzív, átható és kissé bitter- (vagyis keserűüröm-) aromájú, a Bianco kevésbé bitter jellegű, de könnyebb és frissítőbb, melyhez kis vaníliaín párosul, a Rosé pedig erőteljes aromájú ital, melyben a szegfűszeg dominál, ugyanakkor szintén könnyű és friss, az édes íz mellett enyhe bittertartalommal. A Dry mentes minden keserű- és cukortartalomtól, meghatározója a harmonikus illat- és illóanyag-tartalom.

Carlo Stefano és Giovanni Giacomo Cinzano 1806-ban nyitotta meg üzletét Torino divatos belvárosi utcájában, a Via Dora Grossán, és sajátosan finom bukéjú italukkal szinte azonnal győztek. Az ital vermut volt (amely a német Wermut [absinthium, üröm] szó származéka), de hogy valójában mi mindent fojtottak a borba, azt a Cinzanónál még ma sem árulják el.
Noha Torinóban és környékén több közepes és nagyobb méretű cég nőtt fel a vermutokkal (Cora, Carpano, később pedig a Gancia, illetve a Martini & Rossi), azért a Cinzano pozíciója igen erős. Köszönhető ez annak is, hogy a Cinzano már szinte a kezdetek után saját birtokot bérelt, hogy azon modern borgazdaságot építsen ki.
És megint forognak a történelem kerekei: a francia forradalom, majd a XIX. század olasz reformkora, a Risorgimento megrázta az egész világot, megkezdődött az emberek és eszmék többé-kevésbé szabad áramlása, és ezzel a mozgással az ízlés, a divat is világméretűvé vált. A divatnak pedig eleme az italfogyasztás is.

Bors

A bors vagy borscserje (Piper nigrum) fűszernövény. Szingapúr  és a Malabár-szigetek  vidékéről származik; elsősorban Indiában, Srí Lankán és Indonéziában termesztik. A borscserjét fára vagy hosszú karóra futtatják, ahol 3–5 méteresre is megnő. Jelentéktelen virágaiból kalászonként 20–30, először zöld, majd sárga, éretten piros bogyó fejlődik ki. A borscserje körülbelül 30 évig él és terem. Indiából évente 25 millió kilogramm borsot exportálnak.
Számos más fűszernövényt nevezünk ilyen-olyan borsnak, mint pl:

• szegfűbors,
• szecsuáni bors,
• németbors,
• csomborbors,
• cayenne-bors.

Ezek a közönséges borsnak nem rokonai, csak hasonló alakjuk vagy csípős ízük miatt kapták ezt a nevet.

Származása, elterjedése:
Az ókori népek kedvelt fűszere volt. Bár már a honfoglaló magyarok is ismerték, hazánkban csak a középkorban kezdett elterjedni a királyi és főúri konyhákban. Ma ez az egész világon legismertebb és legtöbbet használt fűszer.

Termése:
A fekete, zöld, rózsaszínű és a fehér bors ugyanazon a növényen terem. A fűszerbogyók színe attól függ, hogy mennyire éretten szedték le őket. Ennek megfelelően különböző az ízük és különböző a fűszer feldolgozásának módszere is.

Fekete bors:
A borsszemeket zölden, még éretlenül szedik le, és néhány napig fermentálás céljából állni hagyják. Ezután szétterítve addig szárítják a napon, ameddig a szemek meg nem ráncosodnak és barnásfeketére nem sötétednek. Ez a legcsípősebb változat.

Fehér bors:

A borsszemeket röviddel a pirossá érés előtt szedik le a cserjéről. A kis bogyókat zsákba teszik, és nyolc napig vízben áztatják, majd eltávolítják bőrüket és kiteregetik őket. Ha megszürkültek, ismét megmossák, majd addig szárítják őket a napon, amíg sárgásfehérek nem lesznek. Kevésbé csípős és a fekete borsnál enyhébben aromás, zamatos.

Zöld bors:
A még zöld, éretlen bogyókat megszárítják, vagy sóban, illetve ecetes-sós lében konzerválják. Ennek aromája a legintenzívebb, de szinte egyáltalán nem csípős.
Piros bors [szerkesztés]

Piros bors:
A piros bors – vagy rózsabors – Schinus terebinthifolius Raddi – Brazíliában, a Schinus molle L. Peruban őshonos borsfa termése.

Használata:
A borsot egészben, finomra őrölve vagy durvára darálva használják ételek pikáns fűszerezésére. Az egészben hagyott borsszemek levegőtől elzárva hűvös és száraz helyen tárolva bármeddig eltarthatók; megőrzik aromájukat. Egész borsot akkor teszünk az ételbe, ha azt sokáig kell főzni: van idő arra, hogy íze, aromája az ételbe kerüljön.
A legtöbbször őrölt borssal ízesítünk különféle ételeket. Minél finomabbra daráljuk a borsot, annál jobban érezhető az aromája. Ha tároljuk, az őrölt bors apránként veszít aromájából, ezért a legjobb, ha csak használat előtt daráljuk meg, vagy a borsdarálóból közvetlenül szórjuk az ételre.
Sötét színű ételekhez az erősebb, illatosabb fekete bors, világos ételekhez az enyhébb fehér bors illik.
A zöld bors tiszta aromájával igen kellemes ízt ad az ételnek.
A borsnak nemcsak ízesítő, de étvágygerjesztő hatása is van, azonban a fűszerezésnél ügyelni kell, mert izgathatja az emésztőrendszert. Ezért minden változatával óvatosan kell bánni; sok diétában tilos is (ilyenkor borsikafűvel helyettesíthetjük). A csípős fűszerek többségéhez hasonlóan élénkítőszer is; emellett vizelet- és szélhajtó. Ízületi gyulladás gyógyítására is használják.

Cocktail amiben használjuk: Bloody Mary

Alkohol

Történelem:
Az alkohol egyike az emberiség által leggyakrabban használt pszichoaktív drogoknak. Az alkoholfogyasztás szokása az emberi civilizáció kezdetei óta majd minden kultúrában megtalálható. Egyes kutatók szerint már a kőkorszaki emberiség is fogyasztott alkoholtartalmú italokat. Egy ie. 3500-ből származó papirusz arról tanúskodik, hogy az egyiptomiak ismerték a sörfőzdék intézményét. A bor nagy népszerűségnek örvendett a görög és a római társadalomban egyaránt, a középkori kolostorok tevékenységi köréhez pedig szorosan hozzátartozott a szőlőművelés, a borászat.
Alkoholtilalmak. Amelyik kultúrában jelen van az alkoholfogyasztás szokása, ott rendszerint előfordul a droggal való visszaélés is. Ennek a ténynek a felismerése a történelem során számos társadalmat indított arra, hogy korlátozza vagy akár be is tiltsa az alkoholtartalmú italok forgalmazását és/vagy fogyasztását. A tiltás azonban egyetlen társadalomban sem vezetett tartós eredményre.
Az USA-ban 1933-ban zárult le az alkoholtilalom 14 éves periódusa (már ahol lezárult, a tilalom feloldásáról ugyanis nem szövetségi, hanem állami, vagy megyei szinten döntöttek, így még ma is akadnak szesztilalom “sújtotta” területek). A program sikertelenségét a későbbi elemzők a törvények betarthatatlan jellegével, a nem eléggé hatékony intézkedésekkel, a korrupcióval és leginkább a nép támogatásának hiányával magyarázták. Amikor a tilalom 1919-ben életbe lépett, hirtelen gombamódra elszaporodtak a házi sör- és pálinkafőzdék, a feketepiacon megjelent a házilag előállított (gyakran kétes tisztaságú) pálinka, beindult a szeszcsempészet, és a gazdasági életben beálló vákuumot nemsokára teljesen betöltötte a szervezett bűnözés.
A tilalomnak lényegében a következő eredményei voltak: aki addig legálisan fogyasztott alkoholt, az a tilalom idején illegalitásba kényszerült, és zugárusoktól, többszörös áron volt kénytelen beszerezni az erősen leromlott minőségű, gyakran szennyezett drogot. Az alkoholmaffiák között vérre menő utcai harcok folytak a piac megszerzéséért. Számos maffiózó (pl. Al Capone) hatalmasat kaszált az üzleten, számukra egyenesen kívánatos volt az alkoholtilalom, hiszen magasan tartotta az árakat. A rendőrség soraiban terjedt a korrupció, sok rendőr maga is részt vett az alkoholkereskedelemben vagy rendszeres fizetéskiegészítésért cserébe futni hagyta a drog terjesztőit.

Kémia:
Az etil-alkohol (C2H5OH) szerves, színtelen, illékony, kellemes illatú, égető ízű, gyúlékony folyadék. “Alkohol” alatt rendszerint csak az etil-alkoholt (etanolt) értjük, bár ebbe a családba kémiailag számos más anyag is beletartozik.

Előállítás:
Az alkohol erjesztéssel történő előállítását tudományos alapossággal először Louis Pasteur dokumentálta a XIX. század közepén (maga az eljárás már jóval előtte ismeretes volt). Kutatásai során kiderítette, hogy az alkoholt egy mikroszkopikus méretű, egysejtű élesztőgomba állítja elő, amely bizonyos cukrokat szén-dioxiddá és etil-alkohollá bont le. Ahogy az erjesztett anyagban (szőlő, malátázott gabonaőrlemény) csökken a cukor mennyisége, úgy lassul az erjedés is. Ha a cukor elfogyott, vagy az erjesztett anyag alkoholszintje elérte a 14%-ot, akkor az erjedés megáll. Ennek következtében erjesztéssel nem lehet 14%-osnál magasabb alkoholtartalmú italt előállítani. Az ennél töményebb italok készítéséhez desztillálni kell az oldatot, azaz forralással ki kell vonni belőle az alkoholt. A sörök átlagosan 5%-os, a természetes borok 7-14%-os, a pálinka és a rövid italok pedig 40%-os alkoholtartalommal rendelkeznek (de vannak ennél magasabb alkoholtartalmú égetett szeszes italok is).

Gyógyászati alkalmazás:
Az alkoholt gyakran használják tartósító- vagy oldószerként: más drogokat oldanak fel benne, így állítanak elő különféle tinktúrákat. Önmagában használható a bőr tisztítására, fertőtlenítésére és kiszárítására, láz esetén – külsőleg – lehűtésére, az izzadás csökkentésére (sok deodoráló szer is tartalmazza), fekvőbetegség, ájulás kezelésére, az étvágy és az emésztés fokozására. Baktériumölő szerként kb. 70%-os koncentrációban a leghatékonyabb, de nyílt sebek ellátására kevéssé alkalmas, mivel roncsolja a bőr alatti szöveteket.
Az alkoholt egyes orvosok ma is ajánlják, mint nyugtató- vagy altatószert. Alacsonyabb dózisban enyhe fájdalomcsillapítóként használható. A népi gyógyászat úgy tartja számon, mint minden bajra egyformán alkalmazható orvosságot. Ma is használják meghűlések kúrálására, annak ellenére, hogy ha van is jótékony hatása, az legfeljebb a beteg megnyugtatásában és hangulatának javításában merül ki.

Fogyasztás, kiválasztás:
Az alkoholt általában szájon át fogyasztják (megisszák). Bár a felszívódás már a száj nyálkahártyájáról megkezdődik, a szer legnagyobb része a vékonybél falán keresztül jut be a véráramba. Minél gyorsabban jut át a szer a gyomron, annál hamarabb jelentkezik a hatás. Ha az alkoholfogyasztás előtt (vagy alatt) sokat eszünk, az lassítja az alkohol felszívódásának sebességét (a vérbe jutó alkohol mennyisége nem változik meg, csak a felszívódás megy végbe lassabban, ezért a szer nem koncentrálódik annyira, mint üres gyomorra fogyasztás esetén). A felszívódást követően a drog viszonylag egyenletesen eloszlik a testfolyadékokban (a test vízterében), könnyedén bejut az agyba és terhes nőknél a méhlepényen (placentán) át a magzatba is. Mivel a vér alkoholszintje nemcsak a felszívódott mennyiségtől, hanem a fogyasztó vízterének nagyságától is függ (nagyobb víztérben jobban eloszlik az alkohol), ezért a sovány (kisebb súlyú) emberek általában jobban megérzik az ital hatását.
A testbe kerülő alkoholnak kb. 95%-a a májban zajló oxidáció során bomlik le. A maradék 5% változatlan formában ürül ki – más bomlástermékekkel együtt – a vizeletben és a kilélegzett levegőben. Egy alkoholhoz hozzá nem szokott, átlagos felnőtt szervezete óránként kb. 10 gramm etanolt képes lebontani. Ez azt jelenti, hogy egy deci 40%-os pálinka (31.6 gramm alkohol) lebontásához kb. 3 óra szükséges.
Egyes szerek meggyorsítják az etanol kiürülését (szőlőcukor, inzulin, csúcshatású diuretikumok, pl. furosemid), mások gátolják a lebomlását (pl. disulfiram). A disulfiram hatására a bomlási folyamat megáll az acetaldehidnél, és acetaldehidmérgezés lép fel (a szert alkoholelvonásnál is használják: ha a függő iszik, rosszul lesz, rosszabb esetben meg is hal). Ugyanez a hatása egyes gombaölő növényvédőszereknek, pl. a ditiokarbamatoknak és rokonaiknak (Antracol, Dithane, Zineb). Aki ilyen szerrel kerül kapcsolatba (pl. permetezett növények közé kell mennie vagy maga permetez), az jól teszi, ha a munka előtt, alatt és után egy ideig (kb. fél napig) tartózkodik az alkoholfogyasztástól. Specifikusan az alkohol hatását semlegesítő szert még nem találtak, de a morfinantagonisták, illetve más, nem specifikus, nonkompetitív antagonisták (pl. koffein) eredményesen használhatóak az alkohol hatásainak mérséklésére is.
A szervezetben lévő alkohol mennyiségét a véralkohol-szint jellemzi, ezt az értéket ezrelékben adják meg. A vér alkoholszintje egyenesen arányos a kilélegzett levegő alkoholtartalmával, ezt mérik a rendőrök különféle szondák segítségével. A levett vér alkoholszintje gázkromatográfiás mérésekkel igen pontosan megállapítható.

Fiziológiai hatások:
Közepes mennyiségű alkohol (azaz néhány pohár ital) növelheti, de le is csökkentheti a szív ritmusát, kitágítja a bőrben lévő vékony hajszálereket (ez melegségérzetet okoz), csökkenti a testhőmérsékletet, növeli az étvágyat, a nyálelválasztást és a gyomorsav mennyiségét, okozhat vizelési kényszert, az EEG lassulását, növeli a reakcióidőt és rontja a mozgáskoordinációs képességet. Magas dózisokban az alkohol ittas állapotot (berúgás), zavarodottságot, elfolyó beszédet, torzult látást, elégtelen mozgáskoordinációt eredményez, ezekhez a tünetekhez gyakran rosszullét és hányinger is társul. Még nagyobb mennyiségek elfogyasztása légzési nehézségeket, általános érzéketlenséget és eszméletvesztést okoz, szélsőséges esetben légzésbénulásból vagy keringési zavarból eredően halált. A berúgást gyakran jelentős másnaposság követi, melynek leggyakoribb tünetei: rosszullét, gyengeség, szédülés, gyenge mozgáskoordináció és különféle fájdalmak.

Pszichikai hatások:
Az alkohol legjelentősebb hatásait a központi idegrendszerben fejti ki. Gátolja az idegrendszeri folyamatokat, de a gátló mechanizmusok esetleges gátlódása miatt jelentős mértékű izgatottság is előfordulhat. A pontos hatásmechanizmusról csak keveset tudunk (egyes feltételezések szerint a szer feloldódik a lipoidmembránokban és azok fizikai paramétereit változtatja meg). Mint a legtöbb drognál, így az alkoholnál is a konkrét hatás – különösen alacsony és közepes dózisok esetén – nagyrészt a fogyasztótól és a fogyasztás környezetétől függ. Egy-két pohár ital egy alkalommal levertséget és letargiát okoz, máskor, más körülmények között növekvő aktivitáshoz és feldobottsághoz vezethet.
Az alkohol gyakran oldja a gátlásokat, kellemes közérzetet, barátságos viselkedést eredményez. Sokakban feloldja a feszültségeket, gyakran előfordul, hogy a feszült, ideges embernek azt javasolják, “igyon egyet”. A másik oldalról az alkoholfogyasztókat gyakran jellemzi a kötözködő, agresszív viselkedés, erős italosok körében gyakoriak a verekedések és más erőszakos cselekedetek. Az alkohol jelentős szerepet játszik az erőszakos bűncselekmények nagy részének (gyilkosságok, nemi erőszak, személy és vagyon elleni bűncselekmények) elkövetésénél. Az alkohol vezetési képességekre gyakorolt hatásai jól ismertek, sokakat már közepes mennyiségek is komolyan befolyásolnak (a másnaposság állapota szintén befolyásolja ezeket a képességeket). Az alkohol jelentős mértékben megváltoztathatja a vele együtt fogyasztott gyógyszerek hatását, ez akár életveszélyes szövődményekhez is vezethet (pl. véralvadásgátlók esetén).

Hosszútávú hatások:
A legtöbb, egyébként normális személy esetében a hosszú időn át folytatott mérsékelt alkoholfogyasztás nem jár jelentős pszichikai vagy fiziológiai károsodással. Az erős italozás (öt-hat vagy több pohár naponta) azonban már különféle rendellenességekhez vezethet, ezek többségéhez az alkoholizmus fogalmát társítjuk.
Nincs a drogfüggők között olyan, aki a pszichikai-fiziológiai leépülés tekintetében elkeserítőbb képet mutatna az idült alkoholistánál. Ezeknél a személyeknél gyakran megfigyelhetők az emésztőrendszer, a keringési rendszer, a tüdők, a vesék, a hasnyálmirigy és az idegrendszer rendellenességei, gyakoriak körükben az alvási zavarok és az irreverzibilis agykárosodások. Az alkohol a májzsugor egyik fő oka. Az alkoholistáknál kialakulhat az emlékezetműködés tartós zavara, felléphetnek epilepsziás rohamok, komoly koordinációs zavarok, kialakulhat impotencia. Gyakori az étvágytalanság és a különféle táplálkozási zavarok, amelyek erősen csökkentik a szervezet védekezőképességét a betegségekkel és fertőzésekkel szemben.
A múltban azt gondolták, hogy ezek a rendellenességek mind az alkohol közvetlen hatásának tudhatók be, a mai álláspont szerint azonban többségük másodlagos eredetű – gyakran a hiányos táplálkozás, a nem elégséges tisztálkodás és általában az alkoholisták hanyag életvitelének a következménye. Előfordul, hogy az alkoholisták hetekig, sőt hónapokig kizárólag alkohollal táplálkoznak, ezért a szervezetükben veszélyesen alacsony szintre csökkenhet a fehérjék, a vitaminok, az ásványi anyagok és más fontos tápanyagok mennyisége.
Az alkoholistáknak csak kis százaléka válik képtelenné a társadalmi életre. Minden szociális rétegben találkozunk olyan alkoholfüggőkkel, akik szenvedélyük ellenére többé-kevésbé eredményesen be tudnak illeszkedni a társadalomba. Ezeknél a fogyasztóknál a pszichikai és fiziológiai rendellenességek kialakulása nagy mértékben életvitelüktől, ivási szokásaiktól és esetleges öröklött tényezőktől függ. Számos olyan alkoholista is van, aki nem mutat jelentős működési rendellenességeket.

Tolerancia:
Rendszeres használat esetén az alkohol legtöbb hatásával szemben kiépül a tolerancia, de nem olyan gyorsan és nem is olyan mértékben, mint az ópiát típusú kábítószereknél (pl. heroin). A hozzászokás mértéke és sebessége a fogyasztási szokásoktól függ: azok, akik rendszeresen alkoholizálnak, kétszer-háromszor annyit is el tudnak fogyasztani, mint egy kezdő. A nyugati társadalmakban a tolerancia mértékét gyakran a férfiassággal kapcsolják össze: minél később “dől ki” valaki, minél jobban “bírja az italt”, annál nagyobbra tartják a többiek.
A legtöbb alkalmi vagy mérsékelt fogyasztó nem szokta emelni az adagját. A rendszeresen alkoholizáló, erős italosok ezzel szemben folyamatosan emelik a dózist, és előbb-utóbb elérik a mérgezéssel fenyegető mennyiségeket. A rendszeres használóknál a fiziológiás tolerancia mellett kiépülhet az alkohol hatásainak kontrollálási képessége is, ez csökkenti a drog viselkedésre gyakorolt befolyását. A fiziológiás tolerancia kiépülése nem befolyásolja a halálos dózis szintjét, az alkoholisták gyakran az alkoholmérgezésbe halnak bele. Néhány alkoholistánál megfigyelhető, hogy a tolerancia idővel erősen lecsökken, “átfordul”, és túlérzékenység alakul ki a drog egyes hatásaival szemben. Ezeknél a személyeknél már egy pohár ital is az önkontroll teljes elvesztéséhez vezethet.

Függőség:
A hosszú távon, rendszeresen italozó alkoholistáknál a tolerancia kiépülését követően fizikai függőség is kialakulhat (de vannak olyan erős italosok, akik sohasem válnak fizikailag függővé). Az elvonás leggyakoribb tünetei a következők: a kezdeti rosszullétet, idegességet, komoly nyugtalanságot, zavartságot, remegést és izzadást görcsök, hányás, érzékcsalódások és hallucinációk követik. Több nap múlva felléphet a delirium tremens, sőt, rohamok, veszélyes kimerültség és a keringési rendszer összeomlása is. A delirium tremens fázisa az esetek kb. 10%-ában halálos kimenetelű. A túlélők többnyire egy hét alatt felépülnek.
Sokan kerülnek az alkohollal pszichikai függőségbe. Ezt a fajta függőséget a mai modern társadalmakban rendszerint tolerálják. Számos ember fordul rendszeresen az alkoholhoz, hogy könnyítsen a terhein vagy hogy erőt gyűjtsön valamilyen nehéz élethelyzetben való helytálláshoz, hogy megszabaduljon a szorongástól, kellemetlenségektől vagy az unalomtól, hogy lazíthasson és jobban élvezhessen valamely társaságot, hogy tudjon aludni, stb. Sokan érzik úgy, hogy bizonyos szituációkban az alkohol segítsége nélkül nem teljesítenének olyan jól, mint egy-két pohár itallal. Az alkoholizmus kialakulásában erősen közrejátszanak a pszichológiai tényezők, ezt jól példázza a kezdő alkoholisták megrögzöttsége is: többségük már a korai periódusban képtelen arra, hogy felhagyjon az ivással, vagy változtasson fogyasztási szokásain, annak ellenére, hogy tisztában van a várható következményekkel.

Társadalmi megítélés:
A mai modern társadalmakban a népesség jelentős százaléka fogyaszt alkoholtartalmú italokat. Családi összejövetelek, lakodalmak, temetések alkalmával gyakori az italozás. Egyesek számára az alkoholfogyasztás a férfiasságot tükrözi, a fiatalok gyakran azért kezdenek el inni, hogy megnöveljék tekintélyüket kortársaik előtt (hasonló a helyzet a dohányzással). Bizonyos társadalmi körökben az absztinens embereket furcsa csodabogarakként tartják számon, és a többség gyanakvással szemléli őket. Néhol még az alkoholizmust is tolerálják. Az alkohol olyan mértékben részévé vált a mai kultúrának, hogy megítélése is teljesen eltér az egyéb drogokétól. Sokan nem is tudják elfogadni azt a tényt, hogy az alkohol éppúgy a drogok közé tartozik, mint a heroin, a nikotin vagy az LSD.
Jaffe a “Terápiás kezelés farmakológiai alapjai” c. művében megjegyzi: “Az a jelentős szerep, amelyet az alkoholtartalmú italok termelése és fogyasztása a nyugati társadalmak gazdasági és társadalmi életében játszik, nem szabad, hogy elkendőzze előlünk a tényt, miszerint az alkohol egymagában nagyobb problémákat okoz, mint az összes többi drog együttvéve.”

Hennessy

Richard Hennessy a francia uralkodó ír származású zsoldos katonája volt, akinek szolgálatait 1765-ben a király a franciaországi Cognac

városkában található földbirtokkal jutalmazta. A 18. század vágán már exportálták is az italt az Egyesült Államokba, majd több európai országba is. 1856-ban jelent meg a “Jas Hennessy & C°”  és a fegyveres kar a címkéken. A 19.század végére már Kínától Kanadáig mindenütt nagy presztízse volt a franciaországi konyaknak.

Három évszázados története során mindig az eredetiség, a hódító szellem, az innováció, a kreativitás és a luxus jellemezték a világ legismertebb cognac-márkáját. Maurice Hennessy alkotta meg az első konyak-klasszifikációs rendszert és az “XO” elnevezést. Kultúrától függ

etlenül, az emberek számára a név egyet jelent az emberi melegséggel, kifinomultsággal és csábítással. A választékban olyan italokat találhatunk, mint a VSOP, XO, Paradis Extra, Richard Hennessy, melyek közül többet nemesi rangú ügyfelek külön rendelésére állítottak elő.
Többek között Snoop Dogg, Kim-Dzsong-Il és James Bond is az ital rajongója.
Ma összesen évente mintegy 50 millió üveggel adnak el világszerte.

Charente termékeny tája már a 3. században arra ösztönözte a keltákat, hogy szőlőt telepítsenek a vidéken. Az első szőlőültetvényeket a La Rochelle-től a szárazföld belseje felé eső területen telepítették. A tenger közelsége és a régió számos folyója által biztosított jó szállítási feltételek La Rochelle-t, a terület fővárosát, de a Charente-folyó mellett fekvő Cognac városát is, már a korai időkben nemzetközi kereskedelmi központokká tették. A rómaiakat a virágzó tengerisó-kereskedelem vonzotta ide. A terület számos sóútvonal kiindulópontja volt, ahonnan a tengervíz lepárlása révén nyert „fehér aranyat” Európa minden részébe exportálták. Ezen a területen akkoriban Aunis, Saintonge és Angoumois provinciák terültek el. Probus római császár, aki i.sz. 276-282 között uralkodott, egész Galliára kiterjesztette a borászatok létesítésére és a bor előállítására vonatkozó jogot.

Nagy Károly

Nagy Károly idejében (768-814), aki a bortermelést kifejezetten támogatta, a régió feltörekvő területnek számított. Az igazi terjeszkedés a 11. században indult meg, amikor az észak-európai országokba tartó sószállító hajók helyi borokat is elkezdtek szállítani. A helyi kereskedők kiterjedt kapcsolatokat építettek ki a dániai viking királysággal, Skóciával, az andalúziai mórokkal, bort szállítottak az ír kolostorokba, és a brabanti (mai Belgium) hercegi udvarba.

Ekkor borászatok jöttek létre a tengerparttól távolabb eső területeken is, különösen a Charente-folyó mentén. A Poitou-dinasztiába tartozó X. Guillaume akvitániai herceg (1127-1137) egy nagy borászatot alapított a környéken „Vignoble de Poitou” néven. Bár a hercegség központja Bordeauxban volt, a herceg jobban kedvelte a Charente-folyó torkolatánál fekvő La Rochelle-t. A város kikötőjét kibővítette, és Nyugat-Franciaország legjelentősebb kereskedelmi központjává fejlesztette. A gazdasági siker sok betelepülőt vonzott ide, köztük a borászatban járatos szakembereket is, akiknek köszönhetően a helyi borok hamarosan erős konkurenciát támasztottak Franciaország egyéb borrégióinak, illetve a rajnai és moseli boroknak is. A helyi borok sikere a Poitou borászat Saintonge és Angoumois régiókba történő átterjeszkedéséhez vezetett.

X. Guillaume lánya és örököse, Akvitániai Eleonóra első házassága VII. Lajos (1137-1180) francia királlyal, illetve második házassága a későbbi II. Henrik angol királlyal (1154-1189) új üzleti lehetőségeket nyitottak meg a régióbeli borkereskedők előtt. Anyjához és nagyapjához hasonlóan Akvitániai Eleonóra fia és örököse, I. Oroszlánszívű Richárd (1189-1199) is a hercegség északi területeit részesítette előnyben. Halála után öccse, Földnélküli János király (1199-1216) privilégiumokat adott Cognac városának, amelyeket a helyi borkereskedők ügyesen ki is használtak.

Bordeaux először csak 1224-ben tudott kijutni boraival az angliai piacokra, miután hűségesküt tett az angol király mellett. La Rochelle és hátországa azonban hagyta, hogy a franciák meghódítsák, és a francia királyság részévé vált. Még ugyanebben az évben be is mutatták a mai konyakrégióban termelt borokat a francia királynak. A bortermelők számára azonban ez a politikai döntés hosszú távon végzetesnek bizonyult: az angol csapatok rendszeresen elpusztították az ekkor már a francia királyság délnyugati határtartományának számító területet. Eközben az angol fennhatóság alatt álló szomszédos Bordeauxban megkezdődött a megállíthatatlan felemelkedés a borok csúcskategóriájába. A francia királyságon belüli konkurrensek sem tétlenkedtek: a Loire-völgy borait gyorsabban el lehetett szállítani a francia királyi udvarba, ami ebben az időben – amikor a pincehigiénia és a borok eltarthatósága még messze elmaradt a maitól – azt jelentette, hogy az ottani borok nagyobb valószínűséggel voltak ihatók a királyi udvarba történő megérkezésükkor.

Többszáz nehéz esztendő következett, amely alatt Charente borai teljesen a feledés homályába merültek. A szőlőültetvényeket kiirtották, a helyükön a Grande és Petite Champagne területeken búzát kezdtek termeszteni, a mai Borderies, Bois ordinaires, Bons Bois és Fins Bois termőterületekre pedig erdőket ültettek; innen származik a területek neve is (champ=mező, bois=erdő). A bortermelés viszont – bár háttérbe szorulva és lényegesen szerényebb méretekben – továbbra is fennmaradt.

Bacardi

Don Facundo Bacardi 1862-ben Santiago de Cuba-ban létrehozta a Bacardi-t a világ első fehér rumját, mely olyan népszerű koktéloknak lett az eredeti alkotóeleme, mint a Mojito, a Cuba Libre és a Diaquiri.

Don Facundo Bacardi Masso 1814 októberében született a spanyolországi Sitges-ben. Tizenöt évvel később testvéreivel Spanyolországból a gyarmati Kubába, a csodálatos Santiago kikötő városába emigrált.

Santiago volt a helyszíne a több éves gondos kísérletezgetéseknek, mely után Don Facundo létrehozta világhírű BACARDI rumjait, és ahol 1862-ben megalapította a Bacardi y Compania céget. Ugyanebben az évben új szimbólum is született: a Bacardi denevér,mely embléma minden Bacardi termék címkéjén megtalálható azóta is. A család elmondása szerint ez Don Facundo Bacardi feleségének, Dona Emilia Lucia Victoria Moreau-nak köszönhető. Ő javasolta, hogy a denevér legyen az újfajta rum emblémája. A denevér a kubaiak körében azért volt népszerű, mert jó egészséget, szerencsét és a család egységét szimbolizálta. Az embléma megalkotásának gyakorlatias haszna az volt, hogy a XIX. század nagymérvű írástudatlansága közepette a termék egy memorizálható jelet- ma úgy neveznénk márkajelzést kapott, mely révén jobban azonosítható lett. A kubaiak a denevéres rumot kezdték el keresni és fogyasztani.

Az új cég tevékenységének első évtizedei alatt forradalmasította a rumkészítés gyártástechnológiáját, Don Facundo létrehozta gondosan érlelt rumjait, valamint a világ első fehér rumját. Ezen újítások révén szerezte meg cége a “Los Maestro del Ron” címet. Kubában akkor már évszázadok óta készítettek rumot cukornádból, de az ital még alig emlékeztetett a mostanira. A Bacardi 1862-es megjelenését követően csak évtizedek múlva jelent meg a többi ma ismert kubai márka, külföldön azonban igazán csak a Bacardi vált ismertté, s ezért lényegében egyet jelentett a kubai rummal.

Az 1958-as kubai forradalom előtt Santiago de Cuba-i repülőtéren a “LA CUNA DEL BACARDI”, ” A BACARDI SZÜLŐHELYE” felirat volt olvasható, üdvözölve mindenkit e csodálatos szigeten.

Az 1920-as években, a klasszikus kubai koktélok születése idején a Bacardi család tovább terjeszkedett Havannába. A divatossá váló koktéloknak köszönhetően pedig világszerte egyre többen fogyasztották a Bacardit. Az igényeket kielégítendő, a cég akkor már nemcsak Kubában, de több környező országban is gyártott.

A Fidel Castro vezette kommunista forradalom, illetve kubai totalitárius rezsim hatalomra kerülése után 1960. október 14-én a vállalat, valamint a Bacardi család összes kubai vagyonát kisajátították és családtagokat száműzték Kubából. Ha a gyárukat, vagyonukat és cukornád ültetvényeiket nem is, a márkanevet magukkal vihették emigrációjukba. A cég Puerto Rico-i, mexikói és brazíliai vállalatai jelentették az újrakezdés bázisát. Szenvedélyes céltudatossággal a Bacardi család talpra állt és prosperál, így ma már a Bacardi rum a világ 170 országában kapható.

Borsmenta

A borsmenta (latinul Mentha × piperita L.): fűszer- és gyógynövény.
Népies neve: borsos menta, angol menta, mithen menta.
A drogot a borsmenta – Mentha x piperita L., az ajakosak – Lamiaceae (Labiatae) családba tartozó növény virágzás előtt gyűjtött, szárított lomblevelei szolgáltatják.
A drogot adó levelek rövid nyelűek, lemezük lándzsa vagy nyújtott ellipszis alakú, fűrészes szélű, a levél csúcsa hegyes, válla lekerekített, erezete szárnyas, felszíne sötétzöld, fonáka világosabb zöld. Gyakran a levélerezet, vagy a levél egy része antociántól ibolyás színű. A drog mentolos szagú, íze először égető, majd hűsítő. A virágzáskor gyűjtött gyógynövény kellemetlen szagú a mentofurantartalom megnövekedése miatt.
Magyarországon ismert, elterjedt, mint teanövény (Menthae piperita folium), érdekes mentaízű levelek adják a fűszert. Használata igen egészséges, mert emésztési zavaroknál, felfúvódásnál, epegyulladásnál, menstruációs zavaroknál nagyon jó szolgálatot tesz. Hatás: görcsoldó, nyugtató, összehúzó.

Tartalomanyagok:
illóolaj 0,5-4%-ban mentol, mentholészterekkel, menthonnal, menthofuránnal, jázmonnal, klorogénsavat tartalmaz. A drog további tartalmi anyagai: cserzőanyagok 6-12%-ban, flavonoidok, triterpének, keserű anyagok.

Termesztése:
A jól megmunkált, laza, mélyrétegű, középkötött, jó vízgazdálkodású talajt kedveli. Ősszel vagy tavasszal, dugványozással, illetve tőosztással szaporítják. Évenként kétszer vágják, illetve fosztják a leveleit.
A tea egy evőkanál vágott drogból készül 150 ml forrásban lévő vízzel, 5-10 perces áztatással.
Naponta 3-4 csészével fogyaszthatják, étkezések között. A menthol a nyálkahártya hideg érző receptoraira hatva hűsítő érzést kelt, mely reflektorikusan érszűkületet okoz. Ezen kívül csökkenti a viszketési ingert a bőrön. Migrénes rohamoknál görcsoldó.
Az illóolajat inhalációs célokra is használják orrnyálkahártya-gyulladásnál, légcsőhurutnál, reumatikus betegségek kezelésekor használt krémek alkotórésze..